Hellóóóbellóóólabelló mindenki!
:D király. Most kicsit jó kedvem van. Nemtom miért. De ez a jó az életben. Talán azért mert énekeltem, és kiadtam magamból a nap gőzét, baját, gondját. Első két óra, matek. Huhh. 2 órán keresztül oldottuk meg a már kiosztott tz feladatait. Kb számomra felért egy rajzórával, mert nem sok mindent csináltam. 3. óra. Tesi (újra). Rájöttem, hogy tudok kézenállni (lehet h már mondtam de nem kell tapsolni). Kicsit meglepődtem emrt én azt hittem, hogy egy 15 éves ember tudja már, hogy melyik a bal lába, de mégsem. Kicsit gáz volt amikor felküldték öltözni :D És még nekiállt feljebb!:D
4. óra, angol. Hallgattuk az angol blabla-t. Azért érdekes volt ahogy 40000 ft-ot fizetett egy alaki egy taxisnak! Jól átkúrták őt. Szegéény :D
5. óra, földrajz. Tehát már bevezették a tanárok az áll-dolgozatot. Végülis én is szivesen nézném végig, ahogy a tanulók nagy izgalommal írják meg a dogát, a végén felsikoltanak, hogy ú bazz de kevés pont! És akkor belöki, hogy ez volt az összefoglalás. Köszönjük!
6. óra, német. Háth, ha ültél már unalmas órán (a törin kívül) akkor ez az. Nem is fűzök kommentárt hozzá.
7. óra, kémia. Unalom, poén, nevetés (játék,móka,kacagás), és megint egy áll dolgozat. Ezt is köszönjük!
Délután pizzázás (piddzásztunk). Jó volt. Főleg amikor megláttam az 50 cm-s pizzát. Kicsit neház volt benyomni pedig 3-n voltunk. :D
Happy end.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Malacka :P 2008.03.15. 22:34:52
libi 2008.03.17. 19:28:17
TUMOR!!!